A Köztársasági Hadsereg
Történelmének legynagyobb részében a Köztársaság nem tartott állandó hadsereget, csak ceremóniai célokból. Ez is mutatta a Köztársaság békés eszméjét, ugyanakkor a jedi lovagok voltak a békefenntartó erők.
Több kereskedelmi szervezet, mint például a Kereskedelmi Szövetség és a Kereskedőcéh droid hadsereget tartott fenn, hogy az áruikat megvédjék, de gyakran visszaéltek ezzel a hatalmukkal, mint például a nabooi csatában is. Az egyes körzetek ugyancsak gondoskodtak a saját védelmükről, de ennek ellenére nem volt központi haderő.
A Klón háború mindezt megváltoztatta. A Köztársaság védtelen maradt a Független Rendszerek Szövetsége ellenében és egy törvényt szavaztak meg, amelyet több béke-párti szenátor is ellenzett (mint például Padmé Amidala), akik féltek a háború lehetőségétől.
Egy klón hadsereg már létrejött titokban a Kamino bolygón tíz évvel korábban. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szövetségnek esze ágában sincs tárgyalásokba bocsátkozni, a Köztársaság alkalmazta ezt a hadsereget, más fegyvernemekkel együtt. |